Név:Stephen Edwin King
Született: 1947. szeptember 21.-én (Portland; Maine)
1949-ben, mikor Stephen 2 éves volt, az apja egy este elment cigit venni, és soha nem tért vissza. Az anyjának ezután egyedül kellett felnevelnie őt és Davidet, a bátyját. Stephen 7 évesen történeteket kezdett írni. Ez azután történt, hogy a nagynénje házában talált egy doboz horror és sci-fi könyvet, és rájött, hogy neki ezt kell csinálnia (szóval írnia kell). Ez 1959-ben volt. 6 évvel később megírta első sztoriját "I Was A Teenage Grave Robber" (Fiatal Sírrabló Voltam) címmel, ami megjelent a Comics Review című lapban. Az első profi sztorija két évvel később, 1967-ben jelent meg a Startling Mystery Stories-ban, a címe "The Glass Floor" (Az Üvegpadló) volt.
King 1966-ban végezte el a középiskolát, és tanulmányait a Maine-i Egyetemen folytatta, Orontóban, mint a természettudományok baccalaureusa. Tanulóként a Folger Campus könyvtárban dolgozott, és itt találkozott Tabitha Spruce-szal, jövőbeli feleségével, aki szintén itt ügyködött. King 1970-ben diplomázott az egyetemen, és egy évvel később elvette Tabbyt feleségül.
Szó szerint máról holnapra élve, Stephen elkezdett egy regényt, ami egy telekinetikus képességekkel rendelkező lányról szólt. Mikor a Carrie (így hívták a művet, sőt: még ma is így hívják :-)) elkészült, King odaadta a kéziratot a Doubleday nevű kiadónak. A dolog keltett egy kis feltűnést. Mikor 1974-ben kiadták, egyből sikeres lett, és a Doubleday eladta a paperback jogokat egy akkor elég megdöbbentő áron, $400,000-ért. A Carrie-t 1976-ban meg is filmesítették. A filmben csupa (addig) ismeretlen színész játszott, és a rendező sem volt egy Spielberg :) A film 1.8 millió dollárba fájt a készítőknek, és 15 milliót hozott a konyhára, nomeg 2 Oscar jelölést két szereplőnek. A film (legalább annyira, mint a könyv) Stephen King-et a legmenőbb horror-szerzők köz‚ emelte, a rendező Brian De Palma-nak is beindult a karrierje, valamint Sissy Spaceket, John Travoltát, Nancy Allent, Amy Irvinget és William Kattet sztárrá tette. Ők mind akkor szerepeltek először filmben.
Stephen következő könyve (Salem's Lot - Borzalmak Városa) szintén "filmmé lett", és az azt követő mű is (The Shining - A Ragyogás), amit Stanley Kubrick rendezett. (Egyébként ez a film is - csakúgy, mint a Carrie - elég vegyes érzelmeket váltott ki a rajongókból. Az már szinte íratlan törvény, hogy szinte minden King könyv jó, de a belőle készült film egy nagy kalap szar (persze kivételek mindkét esetben vannak).) Ettől kezdve King lett a King :), és nem volt megállás! Az előbbieket követte még a Végítélet (The Stand), A Holtsáv (The Dead Zone), a Tűzgyújtó (Firestarter), és a Cujo. Ezek természetesen mind bestsellerek lettek. Stephen új rekordot állított fel, mikor A Halálsoron (The Green Mile) című művének mind a hat kötete a bestseller listán tartózkodott, egyszerre(!).
Legtöbb könyve, és néhány rövid története is megjárta a mozivásznat, de a legtöbb elég siralmasra sikeredett (mind a kritikusok, mind a rajongók szerint). A Carrie, A Holtsáv, a Tortúra (Misery), és A Remény Rabjai (The Shawshank Redemption) című filmeken kívűl a többi mind a videotékákban lett sikeres. A filmek bukása nem igazán zavarja King-et, és ő azt mondja, hogy a Tűzgyújtó, A Kukorica Gyermekei (Children of the Corn), és A Ragyogás kivételével a filmek elég jók lettek (ezt nem sokan gondolják így rajta kívűl :). King filmet is rendezett (Maximális Túlhajtás - Maximum Overdrive), de hatalmas bukás lett a vége. Szerencsére (és a rajongók nagy örömére) Stephen King ezután távol maradt a rendezői széktől, de azért néha vállal kisebb szerepeket saját filmjeiben (buszsofőr, pap, kamionsofőr, stb.).
De az írás az, amit Ő legjobban csinál, és teszi ezt őrületes tempóban mind a mai napig (Hál' Istennek :). Jelenleg a Dreamcatcher című műve számít újnak. Ezzel együtt kb. 30 könyvet írt (továbbá hatot Richard Bachman néven (ld. másik oszlop!)), és ehhez hozzájön még pár novellagyűjtemény, forgatókönyv, két non-fiction könyv, és számtalan egyéb újságcikk és rövid történet, melyek újságokban és egyéb helyeken jelentek meg (és jelennek a mai napig). King 2000-ben elnyerte a rangos Tommy-díjat a nyomtatott médiában elért sikereinek köszönhetően.
De hogy ne csak a munkájáról legyen szó, pár dolog a családjáról. Feleségét, Tabitha Spruce-t (később Tabitha King) 1971-ben vette feleségül. Három gyermekük született: Naomi Rachel King, Joseph Hillstorm King és Owen Philip King. Tabitha maga is író, bár korántsem olyan sikeres, mint férje. A család a Maine állambeli Bangorban él, ahol megannyi King-történet is játszódik.
King filmszerepei
Poor Cow (1967) Ez nem Stephen King film!
Knightriders (1981) Ez nem Stephen King film!
A Rémmesék Könyve (1982) Jordy Verrill
Maximális Túlhajtás (1986) Fickó a pénzautomatánál
A Borzongás Showja (1987) Kamionsofőr
Kedvencek Temetője (1989) Pap
Az Aranykor (mini sorozat, 1991) Buszsofőr
Alvajárók (1992) A temető gondnoka
Végítélet (mini sorozat, 1994) Teddy Weizak
Baseball (1994) Ez nem Stephen King film, és itt csak a hangja szerepelt
Langolierek - Az Idő Fogságában (mini sorozat, 1995) Tom Holby
Sorvadj El! (1996) Dr. Bangor
Ragyogás (mini sorozat, 1997) Gage Creed
Az Évszázad Vihara (mini sorozat, 1999) Ügyvéd
A Simpsons család (2000) Ez nyilván nem King film, és csak a hangja szerepelt
Frasier (2000) Ez egy sorozat, és itt is csak a hangja szerepelt
A Rózsa Vére (mini sorozat, 2002) Pizzafutár
Kingdom Hospital (2004) 6. epizód: csak a hangja szerepelt 13. epizód: Johnny B. Goode |